Pierrot már régen sem volt kicsattanva a magyar popélettől. Ennek hangot is adott egy 2002-es riportban, ami az Ifi magazinban jelent meg. Megismerhetjük hányattatásait, amelyek kialakították jelenlegi rossz véleményét, amivel egyébként egyet értek. Ez alapján a cikk alapján nem csoda, hogy múltkor úgy nyilatkozott, nem kellenek ide Megasztárok, mert felesleges futószalagon előállítani egy-két lemezes előadókat.

Nem indult fényesen a karriered. Első, Babaházak című lemezedről a szakma elismerően nyilatkozott, ám a közönséghez nem jutott el. A kiadót hibáztattad ezért, és utána is többször nyilatkoztad, hogy csalódtál bennük, főleg a multinacionális cégekben.
— Ez valóban így van. Azért csalódtam a kiadókban, mert nem azt vették észre a produkcióimban, amiért megszülettek. Mindig valami mást akartak kihozni belőlem. Ez kiábrándító. Mindez odáig fajult, hogy ‘95-ben, mint előadó egy időre leköszöntem a pályáról...

...és utána visszatértél a „Második felvonás“ keretében. A Játék című albumod megjelenése után egy interjúban arról beszéltél, hogy rossz úton halad a magyar könnyűzene. Hozzátetted: ha a Játék nem jön be, akkor siralmasabb a helyzet, mint gondolnád. Nos, a lemez nem lett sikeres.
— Akkor is a próféta szólt belőlem. Amiért a Café most jóval sikeresebb, annak nem minőségi okai vannak, hanem a kiadói munkának, a hozzáállásnak az eredménye. A Játék sikertelensége és a popzene mostoha helyzete konkrétan nem függ össze, de az egyik következik a másikból. Ma siralmasabbnál is siralmasabb a magyar popzene helyzete. Nem tévedtem az általad említett interjúban.

Miben mérhető le a siralmas helyzet?
— A média olyan emberek, főleg külföldi tulajdonosok kezébe került, akik nem veszik figyelembe a magyar kultúrát, és nem érdekli őket, hogy menynyire tehetségesek azok az előadók, akik a felszínre kerülnek. Igaz, hogy minden országban a könnyen emészthető, divatorientált produkciókat támogatják leginkább, melyek a legnagyobb közönségréteget célozzák meg. Nem ezzel van a gond. A gond az, hogy nálunk nem létezik alternatíva, pontosabban nagyon gyengén muzsikál. És a felnövő generációk úgy vélik, hogy az a zene, amit hallanak, az a példakép, az a csúcs. Külföldön az alternatívákat is eltartja egy közönségréteg. Arányait tekintve mondjuk egy heavy metálnak a rajongóbázisa hasonló Magyarországon és külföldön. Ez vonatkozik más rétegstílusokra is. Nemzetközi viszonylatban az országok mérete menti meg a helyzetet, mert ott az a bizonyos tíz százalék is egy olyan nagy szám, amely elegendő ahhoz, hogy próbálkozzanak az adott műfajokban. Nálunk elsikkadnak a tehetségek, a kilátástalan helyzet miatt előbb vagy utóbb leteszik a lantot.

Az elmondottakból kifolyólag kellett létrehozni a kiadót?
— Igen, meg azért, hogy megtudjam, jogosan szidtam-e a magyarországi kiadási rendszert. Most már csak magamat, illetve magunkat kell okolni, ha valamit elrontunk.

Már néhány hónapja működik a Private Moon Records. Mennyire jöttek be a számításaitok?
— Máshogy kezeljük a produkciókat, mint a külföldi kiadók magyar képviselői, és ez a módszer is működik. Ahogy egy-két produkciót bekalkuláltunk az eladás tekintetében, az nem mindig működik. De ma nehezebb eladni egy anyagot, így ha ezt vesszük alapul, akkor igenis elfogyott annyi lemez, amennyit szerettünk volna. Az emberekhez ugyanannyi hanghordozó jut el, mint régebben, csak rengeteg a hamisítvány. Nagy méreteket öltött a cédémásolás.

És oda is visszavezethető, hogy a Private Moon-előadóit nem nagyon játssza a média. Néhány ismertebb nevet leszámítva.
— Elsődleges szempontunk nem az, hogy rádióbarát produkció legyen, mert az semmi mást nem jelentene, minthogy kiszolgálnánk azt a mondvacsinált közízlést, aminek a média megfelel. Mi tehetség és nem tehetség alapon válogatunk.

Nagy meglepetés, hogy Bródy János visszatérő lemezét Ti jelentettétek meg...
— Nekem ez nem meglepetés. A kiadónak jó híre van, az utóbbi időben több ismert előadó is megkeresett bennünket. Ez a jó híren túl az újdonságnak is szól, de mi megháláljuk a bizalmat.

Mire számíthat a közönség a közeljövőben, milyen cédék kerülnek a piacra?
— Jelenlegi munkám egy új Kartel-EP. Néhány régi dal átdolgozása, illetve egy vadonatúj is hallható lesz rajta. Ez utóbbi az idei, Magyarországon megrendezésre kerülő hoki vb szignálja. Ami engem, mint előadót illet, rövidesen megjelenik a teljes életművem, mégpedig digitálisan remasterelt formában, új felvételekkel színesítve. És szeptember elején várható egy új Pierrot-album is. Ami a kiadó egyéb produkcióit illeti, hamarosan megjelenik a Ketten nevű duó lemeze. Rengeteg tervünk van, de nem akarom elkiabálni a dolgokat. Ilyenkor, az év első hónapjaiban főleg a tervezésen van a hangsúly.

Említetted a saját diszkográfiádat. Ezeket a lemezeket meg kellett venni, hiszen különböző kiadóknál jelentek meg. Miért kellett felvásárolni, és miért kell újból megjelentetni?
— Nem azért, mert egy baromi jó üzleti vállalkozás. Nem hinném, hogy ezekből hirtelen nagy mennyiséget eladnánk. Elsősorban a düh vezérelt, amiért megszereztük. Amikor jön egy ilyen felkérés, a kiadók gyakorlatilag fillérekért megszabadulnak az egykoron náluk lévő előadók anyagától, ahelyett, hogy gondoznák azokat. Ez is egyfajta kritika a nemzetközi cégek magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Nyugaton az előadók úgynevezett katalógus-eladása nagy bevétel. De azzal foglalkozni kell, évente újra kell gyártani a cédéket, akciókat kell rájuk kitalálni. A régi lemezeket életben kell tartani.

A saját kiadványaidon kívül, várható-e, hogy más előadók régi lemezei is megjelennek?
— Már kapható a két előző Bródy-album, és szeretnénk más előadók életművét is megszerezni. Ágnes Vanilla első albuma is hozzánk vándorolt. Kétségkívül Bródy a leggazdagabb ilyen szempontból.

Beszéljünk egy kicsit az aktuális lemezedről, a Caféról.
— Zenésztársaim rábeszéltek, hogy hosszú évek után újra koncertezzünk. Az Articsóka nevű művészetpártoló étterem és kávéház színházterme lett az állandó helyszínünk. Egy kamarazenekart verbuváltunk, nagyrészt azokból a zenészekből, akikkel már évekkel ezelőtt is játszottam. Annyira érdekes hangszerelést, új lendületet kaptak a dalok, hogy úgy döntöttünk, érdemes lenne ezt valamilyen módon megörökíteni az utókornak. Csak néhány közjátékot vettünk fel az eredeti helyszínen, majd előidéztük ezt a koncertet egy stúdióban, és ott rögzítettük a dalokat, így gyakorlatilag koncertkörülmények között.

A beszélgetés során már említetted, hogy őszre várható egy új Pierrot-album. Régóta ígérsz egy átdolgozás-lemezt is. Azzal mi a helyzet?
— Egyről beszélünk. Most jött el az idő, hogy megcsináljam. Tulajdonképpen a Café stílusában, élőben, akusztikus átdolgozásban kerülnek majd a nyolcvanas évek elektronikus dalai a közönség elé.

Megemlíthetünk egy-két előadót, csapatot?
Kikövetkeztethető a dolog. Mert már átdolgoztam Culture Club-, Yazoo-, meg Depeche Mode-dalokat. Így elsősorban tőlük. A kedvenceimtől.

Azok, amelyek pár évvel ezelőtt az egyik kereskedelmi rádióban, a saját műsorodban gyakran szerepeltek.
— Igen, abban megmutattam a kedvenceimet a közönségnek.

Azóta nincs rádióműsor.
Nincs, és nagyon sajnálom, mert van egy komoly lemezgyűjteményem, amelyből bármikor izgalmas műsort lehetne szerkeszteni. Egyelőre erre nincs igény. Az speciális műsor lenne, és ahogy mondtam, manapság a rádiók a széles közönségréteget célozzák meg.

Hány cédéből áll az az igen komoly gyűjtemény?
— Közeledik a negyedik ezerhez, és ebben nincsenek benne a maxik. Ezenkívül több száz bakelitlemezem is van. Mostanában, ha van időm azzal foglalatoskodom, hogy rendet csinálok a gyűjteményemben. A maxikon lévő dalokat, B-oldalas felvételeket, remixeket kijátszom, mert ezeket ritkán veszi elő az ember. Sok jó dal van rajtuk, melyeket már elfelejtettem, így most ismét felfedezem.